Hauptquelle · Althochdeutsches Wörterbuch
huotilîn st. n.
huotilîn st. n. , mhd. hüetelîn, hüetel, nhd. hütlein; vgl. mnd. hdeke(n), mnl. hoedekijn. — Graff IV,804. Nur im Nom. Sing. huot-ilin: Gl 3,226,1 ( SH a 2; h-); -ili: 2,322,10 ( Sg 299, 9. Jh. ). 324,30; -elin: 3,191,19 ( SH B; huo-). 226,1 ( SH a 2, 3 Hss., 1 Hs. h-, 1 huo-). 242,49 ( SH a 2; h-). 330,16 ( SH g; huo-). 409,70 [HD 2,77]. Hbr. I,319,30 ( SH A ). Thies, Kölner Hs. S. 161,5 ( SH; -elī); -ulin: Gl 3,146,55 ( SH A; huo-); -li: 1,596,6 ( M; hv-); hovt-ilin: 3,146,54 ( SH A, 2 Hss., 1 Hs. h-); -ili: 307,25 ( SH d ). 312,49 ( SH e ). 348,1 ( SH h ); -elin: 267,43 ( SH b ). 330,1…